celebpartyfotók itt
Nekem nagyon bejött! Kreatív göncökben vonultatok fel a nem létező vörös szőnyegünkön, autentikus arckifejezéssel és kellékekkel. Személyes kedvencem egyébként Paris Hilton volt.
A macifröccs meglepően hamar elfogyott (mind az ötven liter), pedig én csak három és egytized pohárral fogyasztottam, ugyanis a negyedik pohár kilenctizede a táncparketten landolt egy jómadár meggondolatlan mozdulatából KIFOLYÓLAG. De szerencsére Terence Hill és a felmosórongy a rögtönzött táncukkal hamar felvidított. Az a jómadár egyébként kárpótolhatott volna valamivel (mondjuk egy új pohár macival), de ehelyett egy puszit nyomott az arcomra az alapozómra az arcomon, amivel csak súlyosbította a helyzetet, mondtam is neki, hogy ejj Tibi nem lesz ez így jó, de nem hallotta.
A zene is fergeteges volt (mindenkinek a kezére ütnék nádpálcával egyébként aki ezt a szót halálkomolyan használja), köszönjük Dj Ruben.
A hangerővel sem volt para, bár hajnali 4 óra körül lejött egy kislány az elsőről aranyos macis pizsiben kevésbé aranyos arckifejezéssel, hogy most már szeretne aludni. Ez azt jelenti, hogy hatékonyak voltak a figyelmeztető cetlik, miszerint jöjjenek le, ha nem tetszik valami és ne a rendőröket hívja.
Én megkérdeztem tőle, hogy ő szokta-e kihívni a zsarukat, de azt mondta, hogy nem.
Ennek ellenére még egy óráig ugráltunk, bár én már elég öreg vagyok, szóval összeesésközeli állapotban ugyan, de kitartottam, igaz nem a végéig.
A következő Szikla feat. Dokk tematikus bulit alig várom már. Reményeink szerint a vizsgaidőszak előtt még legalább egyszer nem hagyjuk aludni az A épület első szintjének lakóit! Juhú!
Celebrity Party
trancesound on 2008. nov. 16. 20:53
        
3 komment
celebrity party
sipikata on 2008. nov. 11. 12:51
        
10 komment
Kategóriák:
személyes
Kategóriák: személyes
Tegnap egy világrendítő ötlet pattant ki a fejemből. Kell egy tematikus buli a Dokkban. Valami más, mint a Black&White, ötletesebb, mint a retro, és újabb, mint a Traffic light. Egy igazi újítás koliszinten....
Készüljetek úgy, hogy jövő kedden ott leszünk, ahol a part szakad, s olyanok leszünk, mint egy hollywoodi díjátadó hősei, vagy a Story magazin karácsonyi rötyögése.
CELEBRITY PARTY
Öltözzetek be Angelina Jolienak, Kelemen Annának, Madonnának, Andre Agassinak, barátokközt Tildának, Győzikének vagy Pákónak- mindegy, csak árassza el a kolit a médiaszemét kedd éjszaka. Ti lesztek a sztárvendégek:)
Tekintve, hogy a kedd köztudottan a Maci állatövi jegyébe tartozik, s ez abszolút Szikla fennhatóság, így felpakoljuk a lila neont és Macifröccs Benyót az egyik sarokba, aki ezúttal a Dokkban fogja itatni a népet.
Welcome, Klubok! Készüljetek!!!
időpont: 2008. 11. 18. 21:30
helyszín: ÁÁÁ-PORTA
megjelenés az alkalomhoz illő szakadt médiaszemét/celeb öltözékben, arcban és hajban....
"Mikor teszed már fel a képeket?"
Kategóriák:
Egyéb SH
Kategóriák: Egyéb SH
Most!
Itt találhatóak a képek, amiket a showhajtáson készítettem a klub és mindenki más a saját magam szórakoztatására.
reggel 7
sipikata on 2008. nov. 9. 20:26
        
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
személyes
Kategóriák: személyes
Akkor mentem fel aludni tegnap, mikor már mindenki úgy nézett ki, mint akinek ÁTMENT A FEJÉN A VONAAAT!
Sh after part1
Anna on 2008. nov. 9. 10:12
        
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Egyéb SH
Kategóriák: Egyéb SH
Fél órával ezelőtt ért véget az SH afterparti, ami igen lájtos létszámmal múkodott, de múkodott, és mi bizony reggelig kitartottunk.
Részletek majd alvás után.
Gála
Anna on 2008. nov. 8. 18:52
        
még nincsenek kommentek
Mögöttem Ruben meg Ági borpárlatot isznak, amiben van mazsola meg fahéj, szóval szerintem inkább ez forraltbor, de kedves zsűri, fogadjátok el nekünk, finom is meg minden.
Éjszakai feladatok
Anna on 2008. nov. 8. 4:33
        
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Egyéb SH
Kategóriák: Egyéb SH
A gólya a megmondója....
sipikata on 2008. nov. 8. 2:20
        
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Egyéb SH
Kategóriák: Egyéb SH
Az éjszakai vetélkedő (ki alszik kevesebbet tonight) elkezdődött. A zenei feladatot max. hangerőn hallgattuk, hogy mindenki be tudja üvölteni, ha tudja a megoldást.
Ekkor megszólalt Misel:
Mi lenne, ha végre hagynatok végre végigmenni egy számot? Így nem lehet bulizni.
Na.
szőlőcukor
sipikata on 2008. nov. 7. 21:54
        
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Egyéb SH
Kategóriák: Egyéb SH
Azt mondta az előbb a Panka, hogy blogolni kell pár feladat megoldásáról, ha jót akarok. Ami azt illeti, jól jönne egy kis jó.
5kor a szőlőcukor-túladagolás következményeiről, és esetleges megoldásairól cseréltem eszmétet Zsófival, akinek el fog zsírosodni a szíve a csokoládébevitel miatt. Ezt megmondtam neki, de leszar.
A szőlőcukor-túladagolás legrosszabb következménye szerintem az, ha a szőrös seggűeknek (ki ismer ilyet?:D) szőlőlevél alakú betyárkörte keletkezik az ülepén. A megszüntetés legegyszerűbb módja: Nedves Est. (amit idén is túléltem. Bár reggel délután négykor megfogtam a nyakam, és bal oldalon volt rajta egy kib.szott nagy púp. A Surmó azzal stresszelt, hogy pajzsmirigy-nagyobbodásom van, és menjek orvoshoz. Már elmúlt. De megnyugatató, hogy a Katinak is le van zúzva a feje, és a Misel elvesztette a gatyáját.)
Köszönöm a türelmet és a megértést.
Igazság szerint kurvára meglepődtünk, amikor visszakaptunk megoldani az általunk készített tesztet saját magunkról. A következményeiért nem vagyunk felelősek.
A csapat fele dolgozik, a másik fele meg áll az első felének háta mögött segít az első felének, nekem meg fáj a fogam (szerintem frontérzékeny, mert lyukas nem lehet).



#51
Anna on 2008. nov. 7. 17:26
        
még nincsenek kommentek
helyzetjelentés: most végeztünk az első adag teszttel
milyen sashegyi??
Könyörgés
sipikata on 2008. nov. 6. 21:04
        
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
személyes
Kategóriák: személyes
Istenem!
Most, hogy tegnap csatakosra izzasztottál minket a Lepényben, hogy a kiömlött sörben tapicskoltunk, most hogy egy napja nincsen meleg víz, most KÖSZÖNÖM, hogy Nedves Estet adtál nekünk.
Most, hogy kipróbáltam, milyen hideg nem lesz majd az uszodában a víz, de itthon meg igen (heló index), most hogy tiszta vagyok, de minek....
Most könyörgöm hozzád, hogy a többi test mocska a másik irányba ússzon mindig.
Most könyörgöm hozzád, hogy ezúttal is éljem túl ezt a nedves éjszakát.
Most könyörgöm hozzád, hogy ne törjük ki a nyakunkat, ne csússzunk bele üvegajtóba, ne essünk fejre a kacsaúsztatóban, ne kapjunk rohamot a szaunában, ne fagyjanak jégcsapok az orrunkra odakinn cigizés közben/ne bukjunk le a wc-ben odabenn cigizés közben, és mindenekelőtt sikerüljön elcserélni a kettes buszra szóló jegyemet hármasra, hogy ne járjak úgy, mint a Colos tavaly. (hogy ne kelljen papucsban, részegen hazatántorognom:D)
Most könyörgöm hozzád, hogy most is legyen elég tequila és elég sötét...
mostmostmostmost-MUST
fun begins now
Kategóriák:
Egyéb SH
Kategóriák: Egyéb SH
No, tegnap valóban minden pont időre készen lett, és az összes vadszőlőszemet (=lufit) a túlvilágra küldtük egy érdekes módszer segítségével, mely szerint rá kell ugrani.
No more secret
Geges on 2008. nov. 5. 23:15
        
14 komment
Kategóriák:
Előfeladatok
Kategóriák: Előfeladatok
Na mély üdvözlet mindenkinek!
Végre leadtuk a feladatokat. Blöe! (ebben szerintem egyetértünk) Most nincs sok időm blogot írni, de akit érdekel, az néhányat itt megnézhet belőle:
Mert még Sziklabuli se volt...
sipikata on 2008. nov. 5. 11:27
        
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Előfeladatok
Kategóriák: Előfeladatok
A kedd mindig veszélyes. Azt hittem, ha házon kívül töltöm, akkor nem lesz az, de de.
Hazajöttem éjfélkor, és egyből azt akarták, hogy bújjak ki egy pinából, és a rögzítésügyi szakreferensünk majd teszi a dolgát. A vége az lett, hogy mindenki kipróbálta, és megint a dokkban van az a pina, amin a legtöbbször bújtak ki-be-ki-be-ki-be-be-be-ki-ki-ki (ki az a kiki?). Több klubból, több percen át. Nahát, ilyet én még nem is láttam...
Aztán szerintem zavarta a többieket, hogy túl hangosan énekelem a Numanumajee-t, ezért mondták, hogy inkább alapítsak velük borrendet. Szerintem ez nem volt jó ötlet (az én szempontomból). Egyrészt van egy csomó kép rólam, amint elmélyülten "olvasok" egy keletigyörgyis nyuszis magazint. Ez általában a legkisebb baj. Majd azt mondom fotosoppal csináltam. De a Geges kitalálta, hogy az mókás lesz, ha úgy tesz, mintha ragasztót csorgatna a számba. Úgy is tett, de nem mintha. Így esett, hogy van egy takonyszerű ragasztófolt az egyik zöld kanapén. Istenem, hát olyan szépen zöldült ott, gondoltam belenyalok egy kis technokolt...
A többi poént nem lövöm le, meg amúgy is vállalhatatlan... és Esküszöm, csak reflex volt:D
Ahogy mi vesszük be a világot, avagy a borrend megalakulása
surmokata on 2008. nov. 5. 10:25
        
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Előfeladatok
Kategóriák: Előfeladatok
Az este végre elhatározásra jutottunk: megalapítjuk a borrendet. A név nem is lényeg, ha úgy jönne ki, majd reggel megkérdezzük tőle.
Best friends 4ever
sipikata on 2008. nov. 3. 20:31
        
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
személyes
Kategóriák: személyes
Friends will be friends!Bo.r.nd a..ps.a.ál.
Kategóriák:
Előfeladatok
Kategóriák: Előfeladatok
Vége a rendetlenségnek. Munka közben volt időm, úgyhogy rendet raktam a monitorra. Már 1 hete írom ezt a baromságot... ideje volt, hogy elkészüljön. A végén már eléggé kifogytam az ötletekből. Most nem tudom, hogy feltehetem-e, de egy részletet mindenképpen. Aki nem akarja elolvasni, mert ő még nem írta meg és úgy érzi, hogy ha ezt elolvasná, akkor nem tudna tőle elvonatkoztatni (elég szélsőséges eset, de hátha) akkor igen egyszerűen ne kattintson az "Jól megnézem magamnak" linkre...
